A hírekkel ellentétben
Illés Zoltán nem tervezte részvételét a vasárnapi verespataki megmozduláson
Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár nem vesz részt a vasárnapra tervezett verespataki megmozduláson, és ez korábban sem állt szándékában, neve előzetes egyeztetés nélkül került a programba.
2014.05.09 16:49MTI
freedigitalphotos.net/Boykung
Erről a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatta az MTI-t pénteken.
Az ügy előzménye, hogy egy verespataki szakszervezet még csütörtökön nyílt levélben kérte a román külügyminisztériumot arra, hogy foglaljon állást Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkár vasárnapra tervezett verespataki látogatása ellen.
A magyar államtitkárt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hívta Verespatakra a ciántechnológiás bányászat elleni vasárnapi tiltakozó akcióra.
Illés Zoltán felszólalása szerepel a megmozdulás nyilvánosságra hozott programjában.
A román külügyminisztérium pénteken szóbeli jegyzékben kért magyarázatot Magyarország bukaresti nagykövetségétől azzal kapcsolatban, hogy a környezetvédelmi államtitkár is szerepel a vasárnapra tervezett verespataki tiltakozó megmozdulás programjában.
Verespatakon és környékén 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar ciántechnológia alkalmazásával kitermelni a Rosia Montana Gold Corporation nevű kanadai-román társaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


