Nagybevásárlás
Akadoznak a tárgyalások az Alitalia és az Etihad között
Bár a tárgyalások megakadni látszanak, az olasz kormány tisztában van azzal, milyen fontos az Alitalia megmentése, ezért minden megtesz a megállapodásért.
2014.04.18 03:28MTI
Akadoznak a tárgyalások a nehéz anyagi helyzetben lévő olasz Alitalia és az Abu Dzab-i székhelyű állami Etihad légitársaság között egy lehetséges részesedésvásárlásról - írta csütörtökön a Reuters hírügynökség az ügyet jól ismerő forrásokra hivatkozva. Információik szerint James Hogan, az Etihad vezérigazgatója és Matteo Renzi olasz miniszterelnök a múlt héten tárgyalásokat folytatott, amelyen elhangzott: az Etihad 500 millió eurót fektetne az Alitaliába, ezért cserébe 49 százalékos részesedést és kétezer fős létszámleépítést vár el.
Az Il Messaggero című napilap viszont 3 ezer fős leépítésről tud. Az Alitaliánál jelenleg 14 ezren dolgoznak. A hírügynökségnek egy emirátusi, az ügyet jól ismerő forrás azt mondta, bár a tárgyalások megakadni látszanak, az olasz kormány tisztában van azzal, milyen fontos az Alitalia megmentése, ezért minden megtesz a megállapodásért. Februárban Gabriele del Torchio, az Alitalia vezérigazgatója azt közölte, hogy közel állnak a megállapodáshoz, az Etihad akár 40 százalékos részesedést is vásárolhat. A római Fiumicino repülőtérről üzemelő Alitalia legutóbb 2013 októberében kért csődvédelmet, miután 294 millió eurós veszteséget és egymilliárdos adósságot jelentett.
Akkor 500 millió eurós mentőcsomagot juttattak az Alitaliának. 2009-ben az akkor még állami tulajdonban lévő cég szintén csődvédelembe menekült. Akkor olasz befektetők egy csoportja és az Air France-KLM-csoport mentette meg, cserébe a francia-holland társaság 25 százalékos részesedést szerzett. Az októberi tőkeemelésben viszont már nem vett részt, ezért tulajdoni része 7 százalékra esett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06