Átadta a nyolcezredik 737-est a Boeing
A világ legtöbbet gyártott repülőgépe
Átadta a nyolcezredik 737-es repülőgépet a Boeing, ezzel a világon elsőként érte el ezt a példányszámot egy típussal.
2014.04.17 01:30MTI
Forrás: Wikipedia
A nyolcezredik példányt az amerikai United Airlines vette át, a nagyobb hatótávolságú Next Generation 737-900-as különleges logót is kapott. A United Airlines volt az első légitársaság a világon, amely szolgálatba állította a 737-es 200-as verzióját 1965-ben, azóta több mint 550-et vettek át.
A Boeing összesítése szerint jelenleg 3700 737-esre van megrendelése, ebből 1934 már a legújabb generációs MAX típusokra vonatkozik.
A 737-es Boeing prototípusa először 1964-ben szállt fel, azóta a világ legsikeresebb repülőgépe lett, jelenleg a legtöbbet az ír diszkont légitársaság, a Ryanair, a szintén diszkont amerikai Southwest Airlines és a US Airways üzemelteti.
A keskenytörzsű, két hajtóműves repülőgépet a három hajtóműves 727-es kiegészítéseként készítették el, először a német Lufthansa repült a típussal. A második szériát 1984-ben vezették be a USAir légitársasággal, ezt váltotta a jelenleg is futó Next Generation széria, amely 1998-ban szállt fel először a Southwest Airlines-szal. A következő variáns a MAX lesz, amely a tervek szerint 2017-ben teljesíti első kereskedelmi repülését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


