KSH: 0,1 százalék
Gyakorlatilag nem is volt infláció volt márciusban
Legalábbis a hozzáértő statisztikusok szerint. Más kérdés, hogy mindezt hogyan érzékeli a hétköznapi ember.
2014.04.11 09:11MTI
A fogyasztói árak márciusban 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, februárhoz képest pedig átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A KSH adatai szerint az utóbbi egy évben a háztartási energia, a járműüzemanyagok, a ruházkodási cikkek, valamint a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent, míg a szeszesitalok, dohányáruk és szolgáltatások drágultak.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok közlésekor elmondta: a szolgáltatások árának emelkedését elsősorban a repülőjegyek drágulása okozta, de például drágább lett vidéken a taxiközlekedés, és országszerte nőtt a kulturális és oktatási szolgáltatások ára is.
Londoni pénzügyi elemzők arra számítottak, hogy a februári 0,1 százalék után kissé gyorsulhatott, de továbbra is jóval 1 százalék alatt maradt az éves összevetésű magyarországi infláció márciusban. Ezzel szemben az előző havival megegyező szinten maradt a fogyasztó árak éves növekedési üteme, míg januárban gyakorlatilag nem változtak az előző év azonos hónapjához képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


