Jobb volt a kiskereskedelem
Visszamenőlegesen javít a KSH
A múlt év második felétől jelentősen javította a kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó adatokat szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2014.03.26 09:13MTI
A januári kiskereskedelmi forgalom volumene így 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az első becslés alapján március elején közölt 3,9 százalék helyett. A KSH lábjegyzetben közölte, hogy a korábbi adatoktól való eltérést a dohányforgalmazás szabályozásának és az adatok forrásának megváltozása okozta.
A KSH az élelmiszer-, ital-, dohányáru szaküzletek forgalmán belül a dohányáru-szaküzletek forgalmának megállapításához a korábbi mintavételes adatgyűjtésen alapuló becslés helyett 2014. március 10-étől a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től átvett teljes körű dohányforgalmi adatokat alkalmazza.
A kiskereskedelmi forgalom 2013. júliusig visszavezetett adatokból számított volumenindexei – a korábban közzétetthez képest – 1,2 és 2,3 százalékpont közötti mértékben emelkedtek.
Az idén januárban a második becslés szerint 6,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8,5 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben és az üzemanyag-kiskereskedelemben egyaránt 4,1 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 2014 januárjában 599 milliárd forint volt, 36 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.
A kiskereskedelmi forgalom közel fele (49,3 százalék) az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, egyharmada (32,6 százalék) a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, a fennmaradó 18,1 százalék pedig az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott.
Az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a forgalom döntő hányadát (78,2 százalék) az élelmiszer jellegű vegyes üzletek adták, ahol az értékesítés volumene 3,8 százalékkal csökkent, miközben az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké - a dohány-kiskereskedelmet érintő jogszabályi változások miatt - 123,4 százalékkal volt több, mint 2013. januárban.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene januárban 4,1 százalékkal nőtt 2013 hasonló időszakához képest. Az eladások az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 10,2 százalékkal emelkedtek, a textil-, ruházati és lábbeli üzletekben 8,3, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 6,8, a gyógyszer-, gyógyászatitermék- és illatszerüzletekben pedig 1,4 százalékkal nőttek.
A forgalom az előző évinél 4,2 százalékkal alacsonyabb volumenű volt a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk üzletekben. A használtcikk-üzletekben a forgalom volumene nem változott.
A csomagküldő és internetes kiskereskedelemben a korábbi időszakhoz hasonlóan folytatódott a dinamikus bővülés, 26,4 százalékkal nőtt az eladások volumene. Az üzemanyagtöltő állomások forgalma januárban 4,1 százalékkal nőtt. Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai januárban 3 százalékkal nőttek.
A felülvizsgált adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 2013-ban 1,7 százalékkal haladta meg az előző évit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 2,3 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 4 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,3 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene tavaly.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06