IMF: a középtávú kilátások visszafogottak
2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság, de...
Az idei hiánycél csak a költségvetési tartalékok megtartásával érhető el, az ország sérülékenysége csökkent, de magas az államadósság.
2014.03.20 18:25MTI
A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Magyarországgal foglalkozó éves jelentését azután hozták nyilvánosságra csütörtökön, hogy a washingtoni székhelyű intézet szakértői március 5-17. között Budapesten tárgyaltak.
A közlemény megállapítja, hogy a 2012. évi recesszióból kikerülve tavaly már 1,1 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP) különösen a kormányzati beruházások, a lakossági keresletnövekedés és a nettó exportnak a hatására.
A jelentés egyebek között rámutatott arra, hogy csökkent Magyarország sérülékenysége, de továbbra is magasnak tartja az IMF Magyarország államadósság szintjét, illetve az ország külső finanszírozási igényét.
Az IMF szerint a magyar kormány erősen elkötelezett aziránt, hogy az államháztartási hiányt az EU által maximálisan megengedett szint alatt tartsa. A tavalyi hiány várhatóan a GDP 2,4 százaléka volt, kisebb a tervezett 2,7 százaléknál, mivel az alacsonyabb adóbevételeket ellensúlyozta a szigorú kiadásellenőrzés. Az idei évvel kapcsolatban az IMF-szakértők úgy vélik, hogy csak akkor teljesül a 2,9 százalékos GDP-arányos magyar államháztartási hiánycél, ha nem költik el a költségvetési tartalékokat.
A közlemény szerint az IMF azzal számol, hogy összességében nem változik az államadósság.
A küldöttség üdvözölte a kormánynak az erőfeszítését, hogy középtávon csökkentse a költségvetés strukturális hiányát. Rámutatott arra, hogy a szükséges költségvetési konszolidációt fokozatosan kell végrehajtani és növekedésbarát módon.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a jelentős kamatcsökkentési sorozat hatására az alapkamat 2,7 százalékos rekordalacsony szintre csökkent. A küldöttség szerint mérséklődött az inflációs nyomás, és mérséklődtek az inflációs kilátások is. Távolabbra tekintve azonban az IMF szakértők úgy vélik, hogy nőhet az inflációs nyomás részben a gazdaság élénkülésére, valamint a geopolitikai bizonytalanságok miatt. Ezek miatt, valamint a lehetséges amerikai kamatemelés hatására, illetve néhány vezető feltörekvő ország gazdaságnövekedésével kapcsolatos kevésbé derűlátó kilátások alapján az IMF óvatos jegybanki politikát javasol.
A közlemény szerint a bankszektor továbbra is nyomás alatt áll, a banki hitelezés még mindig zsugorodik, bár már csökkenő ütemben. A Növekedési Hitelprogram első szakasza sikeresen volt abból a szempontból, hogy javította számos kis és közepes vállalat hitelhez jutását. A küldöttség esélyt lát arra, hogy bizonyos feltételek megváltoztatásával növelni lehet ennek a programnak a gazdaságnövekedésre gyakorolt hatását.
Az IMF szerint alkalmas az idő a szerkezeti reformok végrehajtásához, amelyek segítségével a magyar gazdaság magasabb, és fenntartható növekedési pályára állhat.
Az IMF szakértői szerint ennek érdekében bővíteni kell a munkaerőpiaci keresletet, javítani kell az üzleti hangulaton és a szabályozási környezeten, továbbá csökkenteni kell a szabályozási terheken, ésszerűsíteni kell az adórendszert és növelni kell a szolgáltatási ágazat hatékonyságát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06