Takarékszövetkezetek
Stasbourgi per a takarékok államosítása miatt
A Mohácsi Takarék Bank részvényesei az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, hogy állapítsa meg: amikor tavaly nyáron a parlament államosította a Takarékbankot, azzal kárt okozott a szövetkezetek gazdáinak.
2014.02.08 09:35MTI
A Népszabadság szombati számában Pávkovics Gábor, a pénzintézet ügyvezető igazgatója és egyik tulajdonosa úgy fogalmazott: megérti a kormány törekvését, hogy egy új magyar bank jöjjön létre, amely képes a "takarékszövetkezeteknél funkciótlanul heverő 900 milliárd forinttal" ellensúlyozni a magyar gazdaságban jelen lévő forráshiányt, szerinte mégis karpótlás jár a szövetkezetek tulajdonosainak, akiktől jogokat vettek el.
Az ügyvezető azt nem nevesítette, hogy milyen kárpótlást vár a Mohácsi Takarék, de szerinte biztos, hogy Strasbourgban nyerni fognak. Ugyancsak biztos abban, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondja majd ki a takarékszövetkezetekről szóló törvényt, de szerinte a kormány majd módosítja a kifogásolt pontokat, s ha "vargabetűkkel is, de eléri" majd, amit akar.
Az ügyvezető, aki 1993 óta Fidesz-tag, és 1998-tól a párt delegáltja a Baranya megyei képviselő-testületben, kérdésre válaszolva azt mondta: nem érzi, hogy a beadvány óta megfagyott volna körülötte a levegő a pártban. "Igaz, eddig még kevesen értesültek a beadványról - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


