Horvátország
Fejlesztik a horvátok a rijekai kikötőt
A kikötő az európai közlekedési folyosók részévé vált, ezért lehetőség nyílt arra, hogy a bővítéshez szükséges beruházás nagyobb része uniós forrásokból valósuljon meg.
2014.01.21 20:59MTI
Forrás: MTI
Horvátország fejleszteni kívánja a rijekai (Fiume) kikötőt, hogy évente akár egymillió konténer fogadására is alkalmas legyen - jelentette be a horvát közlekedési miniszter kedden Rijekában. A politikust a Novi list internetes oldala idézte.
Sinisa Hajdas Doncic elmondta: a kikötő az európai közlekedési folyosók részévé vált, ezért lehetőség nyílt arra, hogy a bővítéshez szükséges beruházás nagyobb része uniós forrásokból valósuljon meg.
A fejlesztések alkalmassá teszik a kikötőt a nagyobb teherforgalom lebonyolítására - közölte a miniszter.
Sinisa Hajdas Doncic elmondta: megvannak a tervek a vasúti és a közúti fejlesztésekre, de a szükséges engedélyek megadása két-három évet vesz majd igénybe.
Horvátország szándéka, hogy 2014 és 2020 között befejezze a Rijekát a magyar határral összekötő vasúti pálya kiépítését. Ez a vonal rendkívül fontos, mert gyorsabbá és könnyebbé teszi az áruszállítást Közép-Európa felé Rijekából. A projekt összértéke mintegy 2 milliárd euró.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


