2013-ban
Több repülőt szállított, de kevesebbre kapott megrendelést a Bombardier
Több repülőgépet szállított le megrendelőinek, de kevesebb gyártására kapott megbízást a kanadai Bombardier Aerospace 2013-ban az egy évvel korábbinál.
2014.01.21 12:45MTI
A montreali székhelyű repülőgépgyártó összesítése szerint 238 gépet adtak át 2013-ban, az előző évi 233-hoz képest, és 388-ra kaptak megrendelést, ez 93-mal alacsonyabb a 2012-es évinél.
Guy Hachey, a cég vezérigazgatója a közlemény szerint azt mondta, a világgazdaság talpra állása tovább tart, mint várták, ezért 2013 nagy kihívás volt a légiipari cégeknek.
Ennek ellenére elégedett a társaság eredményével. Kiemelte, hogy stratégiájuknak köszönhetően elsősorban Afrikából, Kínából, a Közel-Keletről, Oroszországból és Kelet-Ázsiából kaptak megrendeléseket.
Magánrepülőgépből a Bombardier a tervekhez képest tízzel kevesebbet, összesen 180-at szállított le, ez csak eggyel haladja meg a 2012-est, kereskedelmi gépekből pedig 55-öt adtak át és 81-re kaptak megrendelést. 2012-ben a cég 50 gépet szállított le és 138 gyártására szerződött.
Ezen kívül három kétéltű gépet is legyártottak és kettőt rendeltek tőlük. A Bombardier Aerospace a kanadai cég repülőgépgyártó leányvállalata, 33 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, és regionális, valamint kisebb magánrepülőgépeket gyártanak.
Az anyacég a repülők mellett kötött pályás tömegközlekedési járművek előállításával is foglalkozik, 2012-t 2 milliárd dolláros nyereséggel zárta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


