Tervek
Idén mintegy 4,6 milliárd eurónyi devizaalapú forrást vonna be az ÁKK
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) az idén 1352 milliárd forint, mintegy 4,6 milliárd eurónyi devizaalapú forrás bevonását tervezi, ebből 980 milliárd forintnyi (3,3-3,5 milliárd euró) a tervezett nemzetközi kötvénykibocsátás.
2014.01.09 17:41MTI
Borbély László András, az ÁKK általános vezérigazgató-helyettese beszámolt arról is, hogy az ÁKK adatai szerint 2013-ban a lakosság mintegy 700 milliárd forinttal, 1900 milliárd forintra növelte a kezében lévő állampapír-állományt, és megjegyezte: "arccal a lakosság felé", így azt szeretnék, ha ez az állomány az idén 420 milliárd forinttal nőne.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idei tervében a teljes bruttó kibocsátás tervezett összege 6902 milliárd forint, ebből a forintban történő kibocsátás 5550 milliárd forintot tesz ki - mondta Borbély László András.
Az idei államadósság-kezelési stratégia egyik fő elemének nevezte, hogy a devizaadósság aránya csökkenjen és tartósan 40 százaléka alatt maradjon.
Az ÁKK tehát növekvő belföldi finanszírozásra törekszik - fűzte hozzá. Ismertette: a forint államkötvények aukciós értékesítése a tervek szerint 1705 milliárd forintot ér el, a tavalyi aukciók tapasztalatai alapján az ÁKK növeli az 5 éves futamidejű állampapírok értékesítését.
Borbély László András elmondta: a külföldiek kezében lévő magyar állampapírok átlagos futamideje 4 év fölött van.
Kifejtette: elsősorban a betéti kamatok tavalyi csökkenő tendenciájának köszönhető, hogy a lakosság körében nőtt az állampapírok és a diszkont kincstárjegyek népszerűsége.
A tájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint idén az aukciós államkötvényértékesítés során a 3 éves futamidejű állampapírokból 625 milliárd forint nagyságú, illetve az 5 éves futamidejű, fix kamatozású államkötvényekből is 625 milliárd forint összegű állampapír csomagot akarnak eladni.
Kifejtette: a tervek szerint 2014-ben a devizalejáratokat már részben forintkibocsátásokkal finanszírozzák, idén összesen 5,4 milliárd euró devizaadósság lejárata esedékes, ebből 1,5 milliárd eurót már 2013-ban előfinanszíroztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06