Javulnak az adatok
Kevesebb a nyilvántartott munkanélküli Veszprém megyében
Veszprém megyében novemberben 13 569 álláskeresőt tartott nyilván a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, 1054-gyel kevesebbet, mint októberben, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 2167-tel csökkent az álláskeresők száma.
2013.12.30 14:22MTI
A pályakezdő álláskeresők száma ugyancsak alacsonyabb mind az egy hónappal, mind az egy évvel korábban regisztrált létszámnál - közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal.
A nyilvántartottak körében a legmagasabb a legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya (36 százalék): minden harmadik regisztrált szakmunkás, illetve szakiskolai bizonyítvánnyal rendelkezik, 17 százalékuk szakközépiskolai, technikumi végzettségű, 9 százalékuk gimnáziumban érettségizett, a diplomások aránya pedig 5 százalék.
Novemberben a megye gazdaságilag aktív népességének 8,4 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. Veszprém megye munkaerő-piaci helyzete 2012 novemberéhez képest jelentős javulást mutat, és az országos átlagnál is kedvezőbb.
A megyén belül Veszprém foglalkoztatási körzetének munkaerő-piaci pozíciója a legjobb, míg Sümegé a legkedvezőtlenebb - áll a hivatal közleményében. Novemberben 4056 álláshelyet jelentettek be a megye foglalkoztatási körzeteiben, az új munkahelyek közül 3418 támogatás útján, 638 pedig támogatás nélkül volt betölthető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


