2 ezer milliárd forintból
Bérbeadásra készülő épületekre is kapható kölcsön a növekedési hitelprogramból
A növekedési hitelprogram második lépcsőjében rendelkezésre álló 2 ezer milliárd forintból a jövő év első napjától akkor is adható hitel kereskedelmi ingatlan és bérbeadásra készülő más típusú ingatlan fejlesztésre, ha a bérlő a cégcsoporton belüli társaság.
2013.12.12 12:40MTI
MTI
Lakópark építésére viszont csak forgóeszközhitel vehető fel, legfeljebb egyéves lejáratra. Nem adható hitel ebből a forrásból meglévő épület, bérbeadási célra történő vásárlására sem - tette hozzá Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén, csütörtökön Budapesten.
A 2013 augusztusa után alapított kkv-k nem juthatnak hitelhez a második lépcsőben. A fejlesztés alatt álló projektek nem adhatók el, a hitel visszafizetése nélkül. Szintén a jövő év első napjától építőipari gépek is vásárolhatók lesznek ebből a hitelből.
Kérdésre válaszolva Nagy Márton megerősítette, hogy vállalkozói bérlakások építésére is adható lesz a hitel a jövő év első napjától. A jegybank a gazdasági adatokból arra következtet, hogy nincs fizetőképes kereslet új lakóparki lakások iránt, márpedig túlkínálatot nem kell finanszírozni - mondta annak magyarázataként, hogy lakóparképítésnél miért csak egyéves forgóeszközhitelt engedélyeztek.
Ugyanakkor erőteljesebb lobbizást javasolt az ÉVOSZ-nak azért, hogy hosszabb legyen a forgóeszköz hitel futamideje. Az ügyvezető igazgató ismertette a növekedési hitelprogram első lépcsőjének adatait is.
A rendelkezésre álló 750 milliárd forintból 701 milliárd kelt el, 10 ezer szerződés keretében. A hitelek 60 százalékából új beruházás lett, a többi hitelkiváltás.
A lehetséges 10 éves futamidővel szemben a szerződésekben 5-7 év szerepel. Az építőipar 21 milliárd forint hitelhez jutott, míg ingatlanügyletekre 48 milliárdot kaptak a cégek. Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke röviden értékelte - az építőipar szemszögéből - az idei évet, és vázolta a jövő kilátásait.
Optimizmusra ad okot szerinte a GDP növekedése, amely várhatóan folytatódik is. A következő uniós költségvetési ciklusban Magyarországra jutó 7200 milliárd forintnak 60 százalékát kívánja a kormány gazdaságfejlesztésre fordítani, és ebből jut feladat az építőiparnak is.
Kevésbé ad okot optimizmusra az, hogy az állam és az önkormányzatok nagyobb beruházásokat nem rendelnek, a külföldi beruházók kivárnak, magyarok pedig nincsenek a piacon.
A szakmát nyugtalanítja, hogy az uniós források felhasználásáról szóló kormányhatározat úgy is értelmezhető, hogy csak állami tervező vehet részt a támogatott projektekben, és eddig nem kapták meg a hivatalos értelmezést - mondta az ÉVOSZ elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


