Túlságosan nyomottá váltak a kvótaárak
Széndioxidot vett volna? Most várhat...
Az Európai Parlament megszavazta a szén-dioxid-kibocsátási kvóták piacra dobásának részleges leállítását.
2013.12.10 16:35MTI
Az újabb árverés elhalasztása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a kvótakereskedelmi rendszer elérje célját - mondta Matthias Groote, a témáért felelős német szociáldemokrata EP-képviselő.
A kibocsátáskereskedelmi rendszert (ETS) nem azért hozták létre, hogy kárt okozzon az iparnak, hanem éppen ellenkezőleg, díjazza az innovációt és a hatékonyságot, hiszen megszabja a szén-dioxid-kibocsátás árát - vélekedett Groote. Úgy vélte, egyértelművé kell tenni, milyen üzenetet küldenek az árral. A novemberi varsói klímakonferencia rávilágított, hogy a kvótán alapuló rendszerek fordulóponthoz érkeztek. Ezért biztosítani kell, hogy az európai ETS megéli a felnőttkort - fejtette ki.
A tagállami kormányokat megjelenítő tanács által már korábban elfogadott elvi álláspont értelmében az Európai Bizottság - az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye - kivételes esetben átrendezheti a kvótaárverések időpontját. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha hatáselemzés mutatja ki, hogy az érintett ágazat szereplői nem az unió területének elhagyásával reagálnak majd a kvótabevezetést elhalasztó lépésre. A brüsszeli bizottság 2020-ig csak egy árverés időpontját változtathatja meg, és legfeljebb 900 kibocsátási engedélyre vonatkozóan.
A 2005-ben létrehozott ETS szén-dioxid-kibocsátási plafonokat állapított meg, amelyeket fokozatosan egyre alacsonyabb szintre kell levinni, és 2020-ra az ETS által lefedett ipari ágazatokra vonatkozó plafonnak 21 százalékkal a 2005-ös érték alatt kell lennie. A határérték alatti kvótákat a vállalatok a tagállamoktól kaphatják meg vagy árverésen vehetik meg. Egy kvóta egy tonnányi kibocsátott szén-dioxidnak felel meg. A vállalatok a fel nem használt kvótáikat is értékesíthetik. A kvóták számának korlátozása értékállóságukat növeli, tehát a rendszer azoknak a vállalatoknak kedvez, amelyek a kibocsátás csökkentésére törekednek.
A túlkínálat és a gazdasági lassulás következtében a fel nem használt kibocsátási engedélyek felhalmozódtak, áruk pedig sokkal alacsonyabbra zuhant, mint amivel a kvótakereskedelmi rendszer létrehozásakor számoltak. Az Európai Bizottság ezért vetette fel megoldásként most azt, hogy a kvóták egy részének piacra dobását halasszák későbbre. Az EP erre most igent mondott, a tagállami miniszterek pedig december 16-17-i ülésükön döntenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


