Merre mozdulnak a papírok?
Tőzsde - Vegyes nyitás várható Európában
Nem lesz határozott iránya a kereskedésnek az elemzők szerint a szerdai nyitáskor a fontosabb európai értéktőzsdéken.
2013.11.27 08:45MTI
A londoni FTSE-100 mutató 4 ponttal, 0,1 százalékkal mozdulhat el lefelé. A frankfurti DAX 23-25 ponttal - 0,3 százalékkal - erősödhet arra a hírre, hogy még év végéig megalakulhat a német nagykoalíciós kormány. A párizsi CAC-40 index 9-10 ponttal, 0,2 százalékkal nőhet nyitáskor.
A Dow Jones által megkérdezett brókerek szerint az európai piacok oldalazni fognak a hét hátralévő részében, mert a csütörtöki hálaadás napi amerikai kereskedési szünet után újból megnövekvő forgalomra készülnek. A befektetők emellett a jövő pénteki amerikai foglalkoztatási adatokat várják, mert ezeknek komoly hatása lehet arra, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mikor kezdi meg a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlás csökkentését.
A nap folyamán a Gfk német gazdaságkutató ismerteti a decemberre vonatkozó német fogyasztói hangulatindexet, és közlik a harmadik negyedéves brit GDP-adatokat.
Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 58,40 pontos, 0,87 százalékos romlással 6636,22 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 9,88 pontos, 0,11 százalékos mínusszal 9290,07 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 24,40 ponttal, 0,57 százalékkal 4277,57 pontra gyengült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


