Közel ötmilliárdos fejlesztés
2015 végére biomassza-tüzelésre áll át a tatabányai fűtőerőmű
Egy közel ötmilliárd forintos fejlesztési program kezdődik a tatabányai fűtőerőműben, amely 2015 végére földgáz helyett biomassza tüzelésével biztosítaná a fűtést és a melegvizet a város 23 ezer lakásában és intézményeiben.
2013.11.20 11:43MTI
MTI
2 meglévő kazánt átállítanak faaprítékos tüzelésre, valamint egy új, szintén aprítékkal működő kisebb kazánt építenek a nyári melegvíz igény kiszolgálására.
A beruházáshoz két pályázaton összesen másfél milliárd forintot meghaladó összegű támogatást nyert el a társaság. Maszlavér István, a fűtőerőmű ügyvezetője elmondta, eddig évente 60 millió köbmétert gázt tüzeltek el, a biomassza alapanyaggal szinte teljesen feloldható a gázfüggőség és ez várhatóan kihat a távhőszolgáltatás árára is.
Kamarás Zoltán, a másik ügyvezető tájékoztatása szerint a megújuló energiaforrással való tüzeléshez évente 150-170 ezer tonna faaprítékra lesz szükség, amelyet várhatóan a Vértesi Erdőgazdaságtól szereznek be. A társaság már kész tüzelőanyagot szállít az erőműbe és a létesítmény közelében egy nagyobb tárolót is létrehoz.
A technológiai átállás az erőmű 100 fős létszámát 41 új munkahellyel bővíti. A társaság szeptemberben jelentette be, hogy ország legnagyobb, tízezer köbméteres hőtárolóját építi meg egy meglévő olajtartály átalakításával. A felfűtött víz a nyári időszakban azt is lehetővé teszi, hogy péntek délután leállítsák és csak hétfő hajnalban indítsák újra a hőtermelést.
A hőtároló költsége közel 650 millió forint, ehhez a társaság 250 millió forint pályázati támogatást kapott. Az első ütemben a gázmotorok, később a gőzturbinák hőjét is a tárolóba vezetik, a létesítmény teljes átadását 2014 szeptemberére tervezik. Az erőművet 2004-ben széntüzelésről földgázüzemre állították át, ezzel a korábbi értékek töredékére csökkent a szennyezőanyagok kibocsátása.
A létesítményben jelenleg három, egyenként 572 ezer köbcentiméteres finn Wärtsilä gázmotor dolgozik. A villamosenergia-termelés kapacitása közel 50 megawatt, távfűtésre évente 1 150 000 gigajoule hőenergiát adnak át az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltatónak. A tatabányai fűtőerőművet 2010 elején 3,6 milliárd forintért vásárolták meg az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től.
A fűtőerőmű többségi, 51 százalékos tulajdona az önkormányzathoz került, míg az ELMIB Energetikai Zrt. 49 százalékos tulajdon mellett üzemelteti a 100 főnek munkát adó társaságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


