Jó minőség, egészség
Meghirdették a 2014-es országos konyhakert-művelési programot
"Egyre többen tartják fontosnak, hogy minél jobb minőségű és egészséges élelmiszert termeljenek meg maguknak és minél több település kapcsolódjon be az idén már országos méretűvé szélesedett konyhakert-művelési programba."
2013.11.15 14:29MTI
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Karcagon, a Magyarország legszebb konyhakertje elnevezésű mozgalom 2014. évre való meghirdetése alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.
A konyhakertek ápolása, gondozása azért fontos, hogy fenntartsák az adott tájra jellemző termelési kultúrát, átadják a követésre méltó művelési hagyományokat és biztosítsák az őshonos, ritka növényféleségek továbbélését - húzta alá a szakminiszter.
Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a kezdeményezés ötletgazdája elmondta, az idén 60 településről 939-en vettek részt a karcagi minta alapján megszervezett Magyarország legszebb konyhakertje elnevezésű programban. A hagyományos népi kertkultúra felélesztésére hivatott programhoz öt kategóriában lehetett csatlakozni, így az erkélyen kialakított, az 50 négyzetméter alatti, illetve feletti alapterületű, valamint zöldséges és gyümölcsös zártkert megművelésével.
A csatlakozó települések között voltak Karcag határon túli testvérvárosai - a felvidéki Szepsi, az erdélyi Székelykeresztúr és a délvidéki Bácskossuthfalva - és megrendezték a versenyt a szerbiai Temerinben is.
A legtöbb nevezés - szám szerint 101 - Nagykanizsáról érkezett, de élénk volt az érdeklődés Jászapátin, Karcagon, Csongrádon, Encsen és Komlóskán is.
Korosztályi megoszlást tekintve a legfiatalabb versenyzőként egy négyéves bagi gyermek, míg legidősebbként egy 95 éves karcagi férfi művelte a kertet. A vetélkedésbe több óvodáscsoportot, valamint általános- és középiskola tanulóit sikerült bevonni.
A szervezést és lebonyolítást sok településen a helyi kertbarát kör végezte, míg Bagon és Fonyódon kifejezetten a verseny miatt hoztak létre ilyen civil szervezetet. Az idei versengésben Magyarország legszebb konyhakertje elnevezésű díjra 35 település 69 kertre tett javaslatot.
Az országos zsűri végül 24-nek ítélte oda az elismerést, amely egy gratuláló oklevél mellett Györfi Sándor Munkácsy-díjas, érdemes szobrászművész kisplasztikája volt. Kovács Szilvia szólt arról is: bíznak abban, hogy jövőre jóval ezer fölé emelkedik a résztvevők száma.
A 2014. év újdonsága, hogy a kertművelőknek egy madárbarát kert kialakítását is meghatározzák feladatként. A gyermekek számára kedvcsinálóként rajzpályázatot is hirdetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06