Magyar paprikából gyárt
A rendkívül gyenge paprikatermés ellenére sem szorul importra az Univer
A rendkívül gyenge hazai paprikatermés ellenére sem szorul alapanyag-importra az Univer Product Zrt., a cég ételízesítői továbbra is kizárólag kiváló minőségű magyar paprikából készülnek.
2013.10.30 02:29MTI
MTI, archív
Korábban a sajtóban több szakember úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt 50 évben csak egyszer volt az ideihez hasonlóan rossz paprikatermés. Paprikatermesztők és -feldolgozók szerint az ország várhatóan jelentős importra szorul, és a gyenge termés miatt a következő hónapokban legalább 10 százalékkal emelkedik majd a magyar őrölt paprika ára.
Molitórisz Károly vezérigazgató is elmondta, hogy az idei szezon időjárása katasztrofálisan érintette a paprika alapú ételízesítőkhöz szükséges nyersanyagok termeltetését. A számottevő, helyenként 40 százalékos kiesést a társaság csak tartalékait kihasználva tudja ellensúlyozni - tette hozzá.
Az Univer termeltetési rendszerének gerincét több száz, jellemzően Kecskemét 80 kilométeres körzetében dolgozó magyar őstermelő alkotja. A betárolt nyersanyag - erős- és édesfűszer paprikából 1100-1100, pritaminpaprikából 1200 tonna - szűkösen bár, de kitart a következő termésig - közölte a vezérigazgató.
Az idén 65 éves, kecskeméti székhelyű, 100 százalékban magyar tulajdonú Univer Product Zrt. az ország egyik meghatározó, a majonéz, mustár és magyaros ételízesítők kategóriában piacvezető élelmiszeripari vállalata. A cég az Univer csoport tagja, a holding érdekeltségi körébe tartozik a kereskedelmi egységeket tömörítő Univer Coop Zrt. és a kecskeméti Alföld Áruház.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


