701 milliárd forint
MNB-program - mintegy 10 ezer hitelszerződést kötöttek kkv-kal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának első szakaszában a 750 milliárd forintos keretösszeg 93,5 százalékára kötöttek hitelszerződést kis- és közepes vállalkozásokkal (kkv-k) a hitelintézetek, ami a mintegy 10 ezer szerződéshez kapcsolódóan közel 701 milliárd forintot tesz ki.
2013.10.25 17:23MTI
Miközben a teljes kkv-hitelállományon belül kiemelkedik a nagybankok részesedése, addig a programban állományarányosan nagyobb hitelkerethez jutottak a kis- és közepes bankok, valamint a takarékszövetkezetek.
Ez lehetővé tette, hogy ezek a szereplők relatíve jobban növeljék az állományukat, ami fokozta a versenyt az új ügyfelekért - emeli ki az MNB a közleményében.
A jegybanki hitelprogram keretében a hitelintézetek a teljes kkv hitelállományhoz képest jellemzően magasabb összegű kölcsönöket nyújtottak.
A program keretein belül folyósított kölcsönök 70 százaléka 50 millió forint alatti volt, míg a teljes kkv hitelállomány esetén a folyósított kölcsönök csaknem 90 százaléka van ezen összeghatár alatt - olvasható az MNB elemzésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


