Kilenc éve sok százmillióval lépett le
A szökött bankárt előbb utolérik, mint a sánta kutyát
Bíróság elé állították a Bank of China volt fiókvezetőjét az északkelet-kínai Harpin városban, mert a vád szerint tervszerűen kivitelezett csalással egymilliárd jüan (36 milliárd forint) veszteséget okozott.
2013.10.01 10:07MTIKao San 2000 és 2004 között - társaival együttműködve - 26 ügyfél betétjét használta 2,8 milliárd jüan (100,6 milliárd forint) értékben. Ebből később 2 milliárdot (71,9 milliárd forint) juttattak vissza. A fiók főnöke saját hatáskörében engedélyezte 800 millió jüan (28,7 milliárd forint) hitel folyósítását öt autókereskedésnek, amelyek két további gyanúsított kezelésében álltak. Ebből összesen a banknak 200 millió jüan (7,2 milliárd forint) vesztesége, a csalóknak pedig haszna származott.
Kao ügye 2005 januárjában került nyilvánosságra, amikor az egyik ügyfél, egy cég könyvelője bejelentette, hogy számlájukról több mint 293 millió jüan (10,5 milliárd forint) hiányzik. Ezt követően több számlatulajdonos is hasonló panasszal élt. Addigra azonban már a fiókvezető és egy társa Kanadába távozott. Az időközben kanadai állampolgárságot szerzett Kaót 2007-ben fogta el a rendőrség. A két külföldre menekült férfi végül 2012-ben került vissza Kínába.
Az is kiderült, hogy Kao társa korábban megvesztegetett egy vállalatvezetőt annak érdekében, hogy cége pénzét a szóban forgó fiókban helyezze el. Az állami vállalat vezetőjét 2007-ben korrupció miatt felfüggesztett halálbüntetésre ítélték.
Kína az elmúlt években fokozta erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a külföldre szökött, gazdasági bűncselekményekkel gyanúsított személyeket sikerüljön kínai bíróságok elé állítania. Az utóbbi öt évben több mint 500 gyanúsított esetében jártak sikerrel, köztük 76 kormányzati tisztségviselő volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


