KSH
28 százalékkal több búza termett
Az összes kalászos gabona idei 6,964 millió tonnás terméseredménye 25,1 százalékkal volt nagyobb az előző évinél, miközben a 1,56 millió hektárnyi vetésterület mindössze 0,9 százalékkal volt nagyobb.
2013.09.20 11:20MTI
Az idén 5,143 millió tonna búza termett, 28,2 százalékkal több, mint 2012-ben, és a termés mennyisége 17,4 százalékkal meghaladta az előző öt év átlagát is - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vetésterület alig volt nagyobb a tavalyinál, így a hektáronkénti 4,72 tonnás termésátlag 25,9 százalékkal volt jobb, mint tavaly.
Az összes kalászos gabona idei 6,964 millió tonnás terméseredménye 25,1 százalékkal volt nagyobb az előző évinél, miközben a 1,56 millió hektárnyi vetésterület mindössze 0,9 százalékkal volt nagyobb.
Az idén az egy évvel korábbinál 1,9 százalékkal nagyobb, 1090 ezer hektárnyi területről takarították be a 28,2 százalékkal több búzát.
Rozsot ebben az évben 35 ezer hektáron, a tavalyinál 1,6 százalékkal kisebb területen termeltek. A 105 ezer tonnás termés 33,8 százalékkal, míg a hektáronként 3,05 tonnás termésátlag 36, százalékkal emelkedett a 2012. évihez képest.
Árpából az előző évinél 3,4 százalékkal kisebb, 266 ezer hektárnyi területen a tavalyinál 10,2 százalékkal több, 1092 ezer tonna termést takarítottak be. A hektáronként 4,13 tonnás termésátlag 14,1 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál. Őszi árpából 29,6 százalékkal több, tavaszi árpából 30,5 százalékkal kevesebb termett, mint 2012-ben. Az elhúzódó tél miatt a tavaszi vetések területe elmaradt a tervezettől, és a tavalyinál 28 százalékkal kisebb volt - közölte a KSH.
Zabból a tavalyinál 3,9 százalékkal kisebb, 51 ezer hektáros szántóföldi területről összesen 136 ezer tonnát, az előző évinél 1 százalékkal kevesebb termést takarítottak be. Az átlagos, hektáronként 2,67 tonnás hozam 3,1 százalékkal emelkedett.
Tritikálét 117 ezer hektárról takarítottak be, ami 4,8 százalékkal meghaladta az előző évit. A learatott 482 ezer tonna termés, 39,7 százalékkal több az előző évinél, a termésátlag 33,2 százalékos növekedésének eredményeképpen.
Kapcsolódó írások:
- ...és az utolsó falat egy egércsont volt gabonapehely helyett
- Traktorgumi és szalmabálák gyulladtak meg - leégett a gabonasiló
- Árokban landolt a gabonaszállító - egy ember megsérült
- Segítséget kapnak a gabonatermelők a termés elhelyezéséhez
- Az egyik legősibb gabonaféléből készül az első magyar biosör
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06