Rábólintva
Szlovéniában felszámolnak két kisebb bankot
Szlovénia, amely komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy elkerülje a külföldi mentőövet, most bezár két kisebb bankot a bankrendszer pénzügyi stabilitásának erősítése céljából.
2013.09.08 18:45MTI
A kormány azt közölte, hogy felszámolja a Factor Bankát és a Probankát. A betéteseknek azonban nem kell aggódniuk, nem veszítik el a megtakarításaikat, az állam ugyanis összesen 1,3 milliárd euró értékben garanciát vállalt a két bankban elhelyezett pénzekre.
Az Európai Bizottság már rábólintott a ljubljanai kormány intézkedésére.
Egy augusztus végén ismertetett adat szerint az év első öt hónapjában 108,1 millió euró adózás utáni veszteséget könyvelt el a szlovén bankrendszer, ez 134 százalékos növekedés a múlt év hasonló időszakához képest.
Szlovénia súlyos bankválsággal szembesül, amely a túlzott kockázatviselés, az állami tulajdonú bankok alacsony színvonalú irányítása, illetve a nem elég hatékony felügyeleti eszközök miatt alakult ki. A nem törlesztő hitelállomány 7,5 milliárd euró, a hazai össztermék (GDP) 21,5 százaléka.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legújabb előrejelzése szerint a szlovén gazdaság az idén 2,3 százalékkal zsugorodik, jövőre 0,1 százalékos gazdaságnövekedés várható.
A kétmillió lakosú Szlovénia gazdasága 2011 óta van recesszióban, az idei második negyedévben a gazdaság 0,3 százalékkal zsugorodott az első negyedévhez képest.
A Moody's hitelminősítő az ország szuverén besorolását két fokozattal, a befektetésre nem ajánlott kategóriába rontotta le áprilisban, majd a Fitch Ratings vonta meg az elsőrendű "A" kategóriás osztályzatot az euróövezeti Szlovéniától a romló makrogazdasági és költségvetési kilátásokkal indokolva a döntést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


