Egyedi rózsán dolgoznak
Több mint 30 év után újraindult a rózsanemesítés hazánkban
Több mint három évtized elteltével az idén újraindult Magyarországon az intézményesített rózsanemesítés az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet budatétényi területén, az intézet kutatói egy egyedi, perzsaszem mintájú rózsa nemesítésén dolgoznak.
2013.08.22 12:26MTI
Az intézet kommunikációs cégének közleménye szerint az új növény - amely egy nemes rózsa és a perzsa vadrózsa keresztezéséből jön létre - unikumként jelenhet meg később a piacon, mivel a világon várhatóan egyedül ez lesz az egyetlen olyan nemesített rózsa, aminek a szirmai tövén egy sötét folt található, amely felülről nézve sötét gyűrűnek látszik. A fehér vagy sárgás szemfolt ugyan nem ritka a nemesített kerti rózsánál sem, a sötét mintázat azonban különleges. A rózsa fényes lombozata pedig igen ellenállóan viselkedik majd a gombabetegségekkel szemben - emeli ki a közlemény.
Boronkay Gábor, a kutatóintézet tudományos munkatársa a közlemény szerint elmondta: egy piacképes rózsafajta előállítása 7-8 évet vesz igénybe, s még néhány év kell a fajta felszaporításához. A nemesítés jelenleg a kezdeti vizsgálatoknál tart, az első eredményeket ősszel kapják meg - tette hozzá. A közlemény felidézi, hogy a kutatóintézetben a hivatalos rózsanemesítési munka 1981-ben értek véget, amikor Márk Gergely, a világhírű rózsanemesítő nyugdíjba ment.
Az azóta eltelt harminckét év alatt világszerte megváltozott a rózsakultúra, így a nemesítőknek új igényekhez kell igazodniuk. Megnőtt az érdeklődés a szokatlan mintázatú virágok iránt, ezért a kutatóintézet különleges és egyedi rózsákat kíván előállítani, amelyekkel kiegészíthető a virágpiac kínálata. Az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet bárki által látogatható rózsakertje, az úgynevezett Rozárium 2,5 hektáron terül el. Ebből egy teljes hektárt tesz ki csak a rózsaágyások területe, ahol 1200 beazonosított, regisztrált rózsafajta tekinthető meg.
Ezek közül 200-at Márk Gergely nemesített. Jelenleg mintegy 8 ezer tő rózsa van kiültetve a Magyarország legnagyobb rózsakertjének számító területen. A legrégibbi rózsa, a 'Versicolor' őse, egyes források szerint, 1250-ben bukkant fel Európában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


