Júniusban
12,4 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene
Az építőipar termelése 2013 júniusában a kiigazítatlan, és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
2013.08.15 09:12MTI
Az első félévben az építőipar termelése 7,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
A termelés júniusi növekedéséhez - a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett - az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá - írja a KSH.
Az építőipar termelői árai a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,8 százalékkal emelkedtek. Az idén májusban az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaptényezővel korrigálva a növekedés szintén 11,2 százalék volt. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés májusban 0,8 százalékkal kisebb volt az előző havinál.
Az év első öt hónapjában 7,5 százalékkal nőtt az ágazat termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


