Elfolyt
Furcsaság a benzin- és gázolajforgalom növekedése körül
Négyszer akkora májusi üzemanyagforgalom-növekedésről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint amiről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tud. Az eltérés okait a szakemberek is csak tippelik, de a feketepiac mérete nem magyaráz ekkora eltérést.
2013.07.04 08:30MTIA KSH friss jelentéséből kiderül: májusban az üzemanyag-forgalom 6,8 százalékos év/év növekedése is jelentős szerepet játszott abban, hogy a kiskereskedelmi forgalom 2,5 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - írja a Napi Gazdaság.
A tempó azért meglepő, mert az adóhatóság jövedéki statisztikája májusra a hazai gázolajfogyasztás csupán 4 százalékos bővülését mutatta, miközben a benzineladások 2 százalékkal csökkentek az áprilisi emelkedést követően. Így összesen 1,7 százalék volt a májusi volumennövekedés, a KSH azonban épp négyszer nagyobbat mutatott ki.
A Napi Gazdaság számításai szerint a statisztikai hivatal a hazai benzinpiac 90, illetve a gázolajforgalom 70 százalékára lát rá. Mindez azt jelenti, hogy a KSH látókörén kívüli forgalomnak - azaz főleg az áru- és személyfuvarozó cégek saját kútjain mért forgalomnak - drasztikusan vissza kellett volna esnie ahhoz, hogy kijöjjön a számítás, márpedig erről biztosan nincs szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


