Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható

Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai

Javulnak a magyar gazdasági növekedés kilátásai, ez azonban azt is jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piac által árazottnál várhatóan jóval kisebb mértékben enyhíti alapkamatát a jelenlegi monetáris ciklusban.

2013.05.24 14:23MTI

A BNP Paribas bankcsoport befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai befektetőknek összeállított, pénteken Londonban ismertetett előrejelzésükben közölték: a vártnál sokkal jobb idei első negyedévi kiindulópont alapján jelentősen felülvizsgálták az idei év egészére szóló magyarországi GDP-előrejelzésüket, és most már 0,7 százalékos növekedéssel számolnak Magyarországon 2013 egészében a cég által eddig jósolt 0,4 százalékos visszaesés helyett.

A ház szerint az erős első negyedévi lendület mellett kedvező előjel a "viszonylag jónak" ígérkező idei mezőgazdasági terméshozam. A BNP Paribas elemzőinek számításai szerint a tavalyi gyenge betakarítás nyomán belépő igen jelentős éves bázishatás révén a mezőgazdaság egy teljes százalékpontnyit is hozzáadhat az idei GDP-növekedéshez. A cég szakértői szerint csak a gyenge euróövezeti teljesítmény akadályozza a magyar gazdaság még markánsabb fellendülését az idén. 

A ház elemzői azonban 2014 egészében így is 1,8 százalékra gyorsuló GDP-növekedést jósolnak a magyar gazdaságban. Ez a növekedési környezet azonban azt is valószínűsíti, hogy akár már az idei év végén ismét inflációs nyomás alakulhat ki. 

Az eddig végrehajtott 10 százalékos közműdíj-csökkentés és a tervezett további hasonló lépések hatására a következő hónapokban nyilvánvalóan kényelmesen az MNB 3 százaléka alatt lesz az éves összevetésű inflációs ráta, ám ahogy ezeknek az intézkedéseknek a hatása múlni kezd, és a fogyasztás ezzel egy időben robusztusabbá válik, az infláció meglehetősen ütemesen ismét gyorsulni kezdhet - jósolták pénteki elemzésükben a BNP Paribas szakértői. 

A ház közgazdászainak várakozása szerint ebben a környezetben az MNB a 4,00 százalékos alapkamat elérése után valószínűleg véget vet az enyhítési ciklusnak. Ez 0,50-0,75 százalékponttal magasabb MNB-kamatmélypontot jelentene a piaci által jelenleg árazottnál - hangsúlyozzák a BNP Paribas elemzői, akik júliusra jósolják 4,00 százalékos MNB-kamatszint elérését és a kamatcsökkentési folyamat leállítását. 

A cég szakértői ezt az előrejelzésüket azzal indokolják, hogy az általuk felvázolt növekedési és inflációs pálya az idei év július utáni szakaszában és 2014 egészében sem igényel további monetáris ösztönzést.

Más nagy londoni házak is egyre jobb növekedési előrejelzéseket adnak a magyar gazdaságra, ugyanakkor konszenzusos véleménnyé kezd válni az is a City elemzői közösségében, hogy az MNB az infláció lassulása miatt 4,00 százalék alá csökkenti alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklusban. 

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai - akik eddig 4,00 százalékos MNB-kamatmélypontot vártak 2013-ra - minap ismertetett új prognózisukban azt jósolták, hogy az idén várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát a magyar jegybank. 

A ház londoni elemzői azzal indokolták prognózisuk felülvizsgálatát, hogy a várakozásoknál jobb első negyedévi magyar GDP-növekedési adatok nyomán valószínűleg a forint az eddig feltételezettnél erősebb árfolyampályára kerül, emellett az infláció az idén és jövőre is valószínűleg jóval a 3 százalékos célszint alatt marad. 

A JP Morgan londoni szakértői az általuk eddig várt 305 forint/eurós idei év végi árfolyambecslést 290 forintra módosították felülvizsgált előrejelzésükben. A cég közgazdászai MNB-kamatprognózisuk felülvizsgálatához fűzött elemzésükben felidézték, hogy az általuk addig jósolt 0,2 százalékos visszaesésről 0,5 százalékos növekedésre javították az idei év egészére szóló magyarországi GDP-előrejelzésüket a vártnál erősebb idei első negyedévi hivatalos GDP-becslés közzététele után.
 
A JP Morgan által jósolt 3,25 százalékos idei MNB-kamatmélypont jelenleg a legalacsonyabb prognózis a City elemzői közösségén belül. Az eddigi legalacsonyabb kamatmélypont-előrejelzést a Barclays tartotta érvényben. 

A befektetési bankcsoport elemzői azt várják, hogy az MNB októberre 3,50 százalékig csökkenti alapkamatát, és ezután valószínűleg szünetet tart, felmérve az enyhítési ciklus kezdete előtti alapkamat megfelezésének piaci hatásait.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.