A vártnál kevesebb lesz
Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
2013.05.23 17:55MTIA kutatóintézet szakemberei a gyümölcsfák virágzásakor kiváló szezont jósoltak. A hirtelen meleg azonban egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek nem tudtak kellően eredményes munkát végezni. Nehezítette a helyzetet, hogy jóval kevesebb méh jutott a virágokra, a többségük ugyanis sokáig a kaptárban maradt, így nem tudott kialakulni megfelelő rajmennyiség.
A megszokott sorrend helyett minden fafajta szinte egyszerre borult virágba. Ez az összecsúszás megzavarta a természet rendjét, a méheknek pedig nem sikerült minden virágot beporozniuk - idézi a közlemény Szügyi Sándort, a kutatóintézet munkatársát. A szakember szerint azonban átlagos gyümölcsmennyiségre így is számítani lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


