Tőzsde
Vegyes nyitásra lehet számítani Nyugat-Európában
A vezető nyugat-európai tőzsdéken az elemzők szerint nem lesz egyértelmű trend a csütörtöki nyitáskor, a tőzsdemutatók vegyesen kezdhetik a napot.
2013.05.09 08:25MTIMintegy másfél órával a csütörtöki kereskedés kezdete előtt az elemzők azt várták, hogy a londoni FTSE-100 0,1 százalékos, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,2 százalékos emelkedéssel kezdhet, ugyanakkor a párizsi CAC-40 mutató 0,2 százalékos gyengüléssel indíthat.
A vezető tőzsdemutatók több éve legmagasabb szintre erősödtek az elmúlt napokban, és a szakértők szerint csütörtökön a befektetők inkább megpihennek. Ezt a vélekedést erősíti, hogy csütörtök délelőtt nem várható komolyabb európai makrogazdasági adat. Közép-európai idő szerint 13 órakor a Bank of England kamatdöntését ismertetik, de a szakértők nem várnak semmi rendkívüli bejelentést. Ünnep miatt csütörtökön zárva lesznek egyebek között a svájci, az osztrák és az észak-európai országok tőzsdéi.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények szerdán FTSEurofirst 300-as mutatója 0,73 százalékos növekedéssel végzett. A londoni FTSE-100 0,40 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,83 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,89 százalékkal erősödött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


