Orosz-magyar együttműködés

A Kalugai terület várja a magyar befektetőket

Az oroszországi Kalugai terület várja a magyar befektetőket, gazdasági és kereskedelmi partnereket - hangsúlyozta Anatolij Artamonov, a régió kormányzója hétfőn a magyar nemzetgazdasági minisztériummal kötött együttműködési keretmegállapodás aláírását követően, Moszkvában.

2013.04.23 03:23MTI

A dokumentumot Szijjártó Péter magyar–orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára írta alá Anatolij Artamonovval, a Kalugai terület kormányzójával. A Moszkvától délnyugatra lévő, majdnem 30 ezer négyzetkilométeres, gyorsan fejlődő terület elsősorban feldolgozóiparáról, elektronikai iparáról, gépkocsigyártásáról és atomenergia-iparáról ismert.

A Kalugai régió Oroszország egyik legnagyobb oktatási és tudományos központja. Anatolij Artamonov kormányzó az MTI-nek adott interjúban elmondta: az általa vezetett régió már néhány éve az első helyet foglalja el Oroszországban az egy főre jutó befektetések nagyságát tekintve. Az utóbbi öt évben a feldolgozóiparban az oroszországi befektetések 12 százaléka a Kalugai területen valósul meg. Kilenc ipari parkot létesítettek a régióban, amelybe - a környezetszennyező iparágakon kívül - valamennyi szektorból várják a partnereket.

Az ipari parkokban biztosították a befektetésekhez szükséges infrastrukturális feltételeket. Arra törekedtek, hogy ezekben a parkokban a legkülönbözőbb iparágak kapjanak helyet, hogy akkor se menjen tönkre a teljes ipari park, ha esetleg valamelyik cég a gazdasági-pénzügyi válság miatt leállna. Németországtól kezdve Dánián, Belgiumon, Finnországon, Hollandián és Franciaországon keresztül Dél-Koreáig több ország képviselői megtalálhatók a Kalugai területen befektetők között.

Anatolij Artamonov kormányzó ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy jelenleg egyetlen magyar partnerük sincs. A néhány éve elkezdődött tárgyalások és a közös akarat révén mostanra megszületett gazdasági együttműködési keretmegállapodás alapján jó lehetőséget látnak például az atomenergia-ipari együttműködésben. Úgy vélte: ha a Roszatom nyeri meg a paksi atomerőmű bővítésére kiírandó pályázatot, akkor a Kalugai területről várhatóan sokan mennek majd Magyarországra dolgozni. A kormányzó hangsúlyozta: kedvező befektetői körülményeket kínálnak, és "minden befektetőt úgymond gyermekükként kezelik. Legyen bármilyen házsártos, segíteni fogják fejlődését" - fogalmazott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.