Tőzsde

A nyugat-európai tőzsdék kissé emelkedtek

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn kissé emelkedtek a múlt heti visszaesés után.

2013.04.08 18:22MTI

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,15 százalékos napi erősödéssel 1163,96 ponton végzett, 2,65 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A múlt héten 2,20 százalékkal gyengült.
   
A befektetők bevásároltak a múlt heti veszteségbe, a német ipari termelés vártnál gyorsabb februári növekedésének örömére.
   
Elemzők szerint már a részvénypiacon is megjelennek azok a befektetők, akik a japán kötvényekből menekülnek, miután a japán központi bank a múlt héten megkétszerezte eszközvásárlási programját, és hétfőn meg is kezdte a végrehajtást. A francia, az olasz és a spanyol kormánykötvények hozama meredeken csökkent hétfő délelőtt a friss kereslet miatt, és ez is növelte a biztonságérzetet a nyugat-európai részvénypiacon.
   
Az előretörést azonban fékezte a negyedévi beszámolási szezon előtti óvatosság, a New York-i piacok gyenge teljesítménye és az is, hogy a portugál alkotmánybíróság megsemmisítette az ottani költségvetési kiigazítások egy részét; az EU és az IMF képviselői máris utaznak Lisszabonba, a portugál mentőprogram jövőjéről tárgyalni.
   
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 27,16 pontos, 0,31 százalékos javulással 6276,94 ponton zárt, 6,43 százalékkal magasabban, mint év végén.
   
A frankfurti DAX-30 3,89 pontos, 0,05 százalékos többlettel 7662,64 ponton fejezte be a napot, 0,66 százalékkal az év végi értéke fölött.
   
Párizsban a CAC-40 3,30 ponttal, 0,09 százalékkal 3666,78 pontra erősödött, ez 0,71 százalékkal jobb az év véginél.
   
A milánói FTSE MIB-40 0,05 százalékot, a madridi IBEX-35 0,14 százalékot vesztett, közben az athéni ASE tőzsdemutató 0,74 százalékot nyert. 

Varsóban a WIG20 0,07 százalékkal 2344,72 pontra csökkent, a Mol 1,08 százalékkal 228,50 zlotyra esett.
   
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,35 százalékkal, az S&P 500-as 0,10 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,07 százalékkal volt az előző záró alatt.
    
Az euró, hajszállal 1,30 dollár alatt, 0,20 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este. Svájci frankban 0,18 százalékkal került többe, de 1,22 frank felé közelítve.
   
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 104,28 dollár volt, 66 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,75 dollárral 884,50 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, de a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0382 dollárral 2,9055 dollárra drágult az előző záróhoz képest.
   
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1570,40 dollár volt a pénteki késői 1565,55 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.