Nemzetközi hálózatukba kapcsolnák
Még több magyar beszállítót keres a Lidl
A Lidl Magyarország bejelentette, hogy elindul a "Lidl a magyar beszállítókért program". Az áruházban elérhető magyar termékek aránya jelenleg is 54 százalék, a programtól azt várják, hogy 2014 végére ez az arány 60 százalék legyen. A Lidl Magyarország lehetőséget biztosít a magyar beszállítóknak a nemzetközi megjelenésre is, jelenleg 36 magyar beszállító 106 terméke érhető el külföldi Lidl áruházakban.
2013.03.05 10:29ma.hu„A magyar termékek forgalmazása, a hazai beszállítókkal való együttműködés mindig is fontos volt számunkra. Célunk, hogy jó minőségű magyar termékeket kínáljunk a vásárlóinknak, és megbízható üzleti partnerként álljunk a magyar termelők mellett, mindezzel támogatva a magyar gazdaság fejlődését és versenyképességét” - mondta Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke.
A Lidl jelenleg 157 áruházzal van jelen Magyarországon, 1400-at is meghaladó termékkínálatában mintegy 200 magyar beszállító 810 féle terméke érhető el, azaz a magyar termékek aránya meghaladja az 50 százalékot. A „Lidl a magyar beszállítókért” program célja, hogy ez az arány 2014 végére elérje a 60 százalékot.
A program résztvevőjeként a Lidl beszállítóinak lehetősége nyílik csatlakozni az áruház nemzetközi hálózatához is, amelynek keretében a magyar beszállítók termékei megjelenhetnek más európai országok Lidl áruházainak polcain is.
„Jelenleg 36 magyar beszállítónk 106 terméke érhető el 9 különböző országban” – mondta Kovács Gergely, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója. „Az elmúlt évben a Lidl magyar beszállítói 8,4 milliárd forint exportforgalmat bonyolítottak regionálisan”- tette hozzá.
A „Lidl a magyar beszállítókért program” keretében a Lidl meghirdeti az „Év beszállítója” díjat, ahol a 2013-as év beszállítói értékelésének eredményei alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtó beszállítóikat szeretné díjazni.
A Lidl magyar beszállítói pozitív tapasztalatokkal rendelkeznek az együttműködésük kapcsán. A Tokaj Kereskedőház Zrt. főborásza arról számolt be, hogy a Lidl-lel való kapcsolatuk a vállalat életében rövid idő alatt kiemelkedő jelentőségű üzletággá nőtte ki magát. A Hungerit Zrt. pedig az elmúlt nyolc év alatt mintegy húszszorosára növelte forgalmát, melyet közös fejlesztésekkel, a gyártói és kereskedői márkák erősítésével a Lidl-lel közösen sikerült elérniük.
Kapcsolódó írások:
- 10 millióra vágta a Lidl-t a GVH
- Veszélyes játékok: óvatosságra int a FEOSZ!
- Ólomtartalmú játék miatt bírságolják a Lidl Magyarországot
- Újabb botrány a Lidlnél: betegesen piszkálják a dolgozókat a cégnél!
- Nemcsak a Lidl, hanem más üzletláncok is kémkedtek dolgozóik után
- Kémkedett dolgozói után a Lidl
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


