Élénkülő kedvre számítanak
Graboplast: közel egymilliárdos üzleti eredmény 2012-ben
Csaknem egymilliárd forintos üzleti és 900 millióhoz közelítő adózás előtti eredményt ért el tavaly a győri székhelyű Graboplast Zrt.
2013.03.01 09:26MTISzámaikban csaknem 300 millió forintos javulást hozott az egy éve minden gyárban és az adminisztrációban végrehajtott átszervezés, eközben a forgalom 1-2 százalékkal múlta felül a 2011-es 16 milliárdos összeget - közölte a társaság előző napi közgyűlése után Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken.
"Az első félévben még nagyobbnak látszott a bővülés, a második félévben - főként az utolsó negyedévben - a Magyarországon és Európában tapasztalható visszaesés viszont rontotta az adatokat" - jegyezte meg a vezető.
Hozzátette: a növekedéshez arra is szükség volt, hogy a szállítókkal kedvezőbb megállapodásokat kössön a Graboplast, s így kisebb raktárkészlettel dolgozhassanak gyárak, a vevőktől pedig a korábbinál feszesebb ütemben érkezzen be az áruk ellentételezése.
"A 2013-as évben azt várjuk, hogy az első félév talán nem lesz olyan erős, mint a tavalyi, a második félév azonban erősebb lehet. Hét-tíz százalékos forgalomnövekedés mellett egymilliárd forint körüli üzemi és 600 millió forint körüli adózás előtt eredményre számítunk" - fogalmazott.
Közlése szerint a prognózist arra alapozzák, hogy Európában nem fenntartható a csak megszorításokra épülő gazdaságpolitika, emiatt az év második felében már élénkülhet a beruházási kedv. Emellett pedig azzal számolnak, hogy új termékeikből többet tud eladni 2013-ban a cég, mint tavaly.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


