Kiváltanák az elektromos légvezetéket
A mátrai áramkimaradásokról egyeztetett a kormányhivatal
Az Elmű/Émász megvizsgálja, hogy a Mátrában mely szakaszon lehet földkábellel kiváltani az elektromos légvezetéket a Felső-Mátrában immár rendszeressé vált áramszünetek felszámolása érdekében.
2013.02.14 19:02MTIErről azt követően jött létre megállapodás, hogy csütörtökön Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott megbeszélést folytatott az érintett szervezetekkel.
Burián Orsolya, a kormányhivatal médiareferense közölte: a megállapodás támogatására a terület erdeinek döntő részét gondozó Egererdő Zrt. vállalta, hogy elvégzik a vezetékek számára az erdőben vágott nyiladékok, biztonsági sávok szélesítését, és mindkét társaság - az Egererdő és az Elmű/Émász - folyamatosan gondoskodik a vezetékek biztonságának karbantartásáról.
A találkozón Gurszky Zoltán, az Elmű Hálózati Kft. energia- és szabályozásmenedzsment osztályának vezetője és Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója vett részt - tudatta a referens. A megállapodást az tette szükségessé, hogy az idei télen sorozatossá váltak az áramszünetek a Mátra Sástó feletti területén, érintve a kékestetői Sícentrumot, illetve a mátraszentistváni Síparkot is.
A Síparknak például több millió forintos kára keletkezett, mert a hoppon maradt síelők számára több alkalommal vissza kellett téríteni a síbérletek árát, illetve technikai eszközök is tönkrementek. A szállásadók is panaszkodtak, hogy a rendszeres áramszünetek elriasztják a vendégeket, az önkormányzatok pedig arra, hogy a helyzet veszélyezteti a helybeliek jövedelmét, miután az ott lakók 80-90 százaléka az idegenforgalomból él.
De szünetel áramkimaradás esetén egyebek között az oktatás is, és nem működik sem a vezetékes, sem a mobiltelefon-szolgáltatás. Az Elmű/Émász szóvivője korábban az MTI-nek azt mondta, hogy az áramkimaradás a szokatlanul havas időjárás következménye, mert a fák kidőlnek a hótól, rázuhanva a villanypóznákra.
Boros Norbert elmondta: az erdőtörvény szerint az erdőbirtokosok feladata volna a vezetékek vonalában a fák gallyazása, ritkítása, ám ezt nem teszik meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


