Országos Ebtenyésztői Fórum
A VM közvetítene az ebtenyésztők szakmai egyeztetésében
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) támogatja a széles alapon történő szakmai egyeztetést az ebtenyésztők között, és ebben közvetítői szerepet vállal.
2013.01.31 15:22MTIBudai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy 2012. decemberben 6-án keretmegállapodás jött létre a minisztérium közvetítésével a Magyar Ebtenyésztő Szervezetek Szövetsége (MESZ) és az Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) között.
Budai Gyula kiemelte: a keretmegállapodásnak négy kiemelt területe van: a törzskönyvek kölcsönös elismerése, egységes formátumú származási igazolás, a rendezvények közös szervezése, és ezeken a nyílt részvétel biztosítása, valamint a jogszabályoknak megfelelő szervezetrendszer kialakítása 2013 május 31-éig. Az államtitkár beszámolt arról, hogy első körben a tárcánál áttekintették a keretmegállapodás időarányos teljesülését.
Megállapították, hogy két hónap alatt eddig semmi nem valósult meg, ezért jövő héten pénteken 9 órára az aláíró két szervezetek képviselőit az államtitkár újra egyeztetésre hívja a hatóságok szakembereivel. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy 2013. július elsején hatályba lép az a parlamenti döntés, amely szerint nem működhet tovább a MEOE, ha nem teljesíti jogszabályi feltételeket.
Szerinte mindezek ellenére a tárca eredményeket tud felmutatni az ebtenyésztői szervezetek között közvetítésben, sikerült elérni egyebek között, hogy a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) európai igazgatója Magyarországon tárgyalt a kialakult helyzetről. Az ellentmondásos helyzet akkor állt elő, amikor 1998-ban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egy miniszteri rendelettel állami irányítás alá vonta a hobbi kutyatenyésztést, és a gazdasági haszonállatok mintájára tenyésztő szervezeti rendszerbe és irányításba helyezte.
A törzskönyveket így a kutyák esetében is a különböző fajtatenyésztő szervezetek állíthatják ki, ilyen a Magyar Ebtenyésztők Szervezetének Szövetsége (MESZ). A MEOE viszont nem államilag elismert tenyésztő szervezet, hanem nonprofit szakmai érdekvédelmi és képviseleti szervezet, ezért a jogszabály szerint Magyarország területén nem állíthat ki törzskönyvet.
Ugyanakkor a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) a MEOE-t tekinti Magyarország képviselőjének, és jogosítja fel arra, hogy nemzetközileg elismert kutyatörzskönyvet állítson ki, és rendezzen különböző nemzetközi kutyás rendezvényeket Magyarországon.
A MEOE több mint egy évtizede a jogszabályok ellenére is végzi a kutyák törzskönyvezését. Tavaly nyáron az állatvédelmi törvény módosításával a MEOE csaknem egy év haladékot kapott ellentmondásos helyzetének rendezésére. A MEOE 113 éves egyesület, az FCI alapító tagja. Jelenleg mintegy 10 ezer tagja van, a kutyatartásban érintett magyarok 98 százalékát képviseli. A tagságot 130-140 helyi szervezet - közük több fajtaklub - fogja össze.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06