Szinte bele sem kezdtek
Felbontották Romániában a Nagylak-Arad autópálya kivitelezési szerződését
Az építési munkálatok késése és egyéb szabálytalanságok miatt felbontották Romániában a magyar határ és Arad között épülő autópálya első 22 kilométeres szakaszának 115,8 millió euró értékű kivitelezési szerződését - közölte csütörtökön az Országos Útügyi Vállalat (CNADNR).
2012.11.22 23:36MTIA magyar M43-ashoz kapcsolódó, több szakaszon épülő A1-es (dél-erdélyi) román autópálya 39 kilométeres Nagylak és Arad közti szakaszát két részre osztották. A kivitelezésre kiírt versenytárgyalást egy portugál és egy német konzorcium nyerte meg: a CNADNR az első szakasz tenderét elnyerő Romstrade-Monteadriano Engenharia e Construcao-Donep Construct cégcsoporttal bontotta fel a szerződést.
Az építőtelepet 2011 októberében nyitották meg, az átadási határidő pedig 2013. Az eltelt egy év alatt a munkálatok alig 20 százalékát végezték el a tervezett 70 százalék helyett - mutatott rá a szerződésbontásról kiadott CNADNR-közlemény, a hatóságok ugyanakkor más rendellenességeket is észleltek.
Az autópálya-építést 85 százalékban finanszírozó Európai Bizottság (EB) már júliusban jelezte, hogy csalás gyanúja merült fel a közbeszerzési eljárásnál, októberben pedig Románia megkapta a hivatalos értesítést is arról, hogy az EB befagyasztja a Közlekedési Operatív Program (POS-T) finanszírozását.
Victor Ponta miniszterelnök korábban közölte: Románia a Nagylak-Arad autópálya-szakasz közbeszerzési szabálytalanságai miatt nem hívhatja le a POS-T-ban számára elkülönített európai pénzeket. A kormányfő hozzátette: a szerződésbontás után új kivitelezési licitet írnak ki.
Egy nemrég közzétett kormányzati jelentés szerint azért haladnak lassan a romániai útépítések, mert a munkálatokat végző cégek párhuzamosan több helyen is dolgoznak ugyanazokkal a gépekkel, ugyanazokkal az alkalmazottakkal. A jelentés szerint az a kapacitás, amellyel az útépítők elnyerik a munkát, csak papíron létezik. A gyakorlatban ugyanis ugyanaz a cég párhuzamosan több utat épít; munkagépeit és alkalmazottait pedig megosztja az építőtelepek között. A Romstrade Srl. munkagépei és alkalmazottai augusztus végén 23 útépítésen dolgoztak.
Kapcsolódó írások:
- Másfél ezer hamisított szabadidőruhát foglaltak le a pénzügyőrök Nagylaknál
- Több kilométeres sor alakult ki a nagylaki határátkelőnél
- A kamionsofőrök semmiről sem tudtak: 14 határsértő kapaszkodott fel járműveikre
- Felborult egy autóbusz a nagylaki határátkelő közelében - egy halott
- Többórányi várakozás: kamionsor Nagylak előtt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


