Jövőre fejeződik be
Több mint 15,5 milliárdos fejlesztés két szabolcsi kórházban
Több mint 15,5 milliárd forint értékű, európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés fejeződik be jövőre két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházban.
2012.11.22 11:20MTIMongol Csilla, az intézményeket működtető térségi Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: 2,1 milliárdos kormányzati plusztámogatással 14,4 milliárd forintért Nyíregyházán úgynevezett tömbkórházi részleg épül, valamint 690 millió forintért korszerűsítik a sürgősségi betegellátás központját.
Lőrinczi János, a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint a fehérgyarmati gyógyintézetben szintén a sürgősségi osztályt fejlesztik, amelyre 531 millió forintot költenek. Mongol Csilla felidézte: a kormány a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy több mint 2,1 milliárd forint pluszforrást biztosít a nyíregyházi tömbkórház projekt megvalósításához, mivel a 2009-ben meghatározott eredeti összeg, 12,3 milliárd forint, nem fedezte a tervekben szereplő beruházás költségeit.
Adorján Gusztáv, a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház orvos ügyvezető igazgatója hozzátette: a plusztámogatással a 21. századi követelményeknek megfelelő gyógyintézetet tudnak kialakítani. A 2014 végéig elkészülő, 27 ezer négyzetméter alapterületű tömbkórházban először az onkohematológiai centrumot alakítják ki, ahol a legmodernebb diagnosztikai és gyógyító berendezéseket használhatják majd a daganatos betegek kezeléséhez.
A második ütemben - a 2008-ban átadott térségi diagnosztikai és szűrőközponthoz kapcsolódóan - a gasztroenterológiai, angiológiai, nefrológiai, hipertonológiai részleget, illetve a belgyógyászati és a fertőzőosztályt hozzák létre. A harmadik beruházási szakaszban pedig a gyermekgyógyászati központot készítik el. A Jósa András Oktató Kórházban korszerűsítik a sürgősségi betegellátó központot is a tömbkórház projekttel párhuzamosan. Az 1982-ben, az országban elsőként létrehozott nyíregyházi sürgősségi részleget teljesen megújítják, még mentőhelikopter-leszállópályát is kialakítanak.
Lőrinczi János kiemelte: a fehérgyarmati kórházban a sürgősségi centrum épülete már elkészült, jelenleg a berendezését és az orvosi műszerpark beszerzését, beüzemelését végzik. A modern eszközökkel felszerelt gyógyító részleg a szatmár-beregi térség mintegy 80 ezer lakosának nyújt majd gyors orvosi segítséget a jövő év tavaszától.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06