Tőzsde
Erősödéssel zárt Ázsia
Erősödéssel zárták a csütörtöki kereskedést a legfontosabb ázsiai részvénypiacok, a japán részvénypiac négyheti csúcson végzett.
2012.10.25 08:46MTITokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,1 százalékkal, 9055,20 ponton zárt. Az átfogóbb Topix szintén 1,1 százalékkal erősödött, 751,42 ponton végzett. A tokiói parketten lendítettek a befektetői optimizmuson azok a várakozások, hogy a japán jegybank hamarosan újabb mennyiségi enyhítést jelenthet be. A várakozások azonban gyengítették a japán fizetőeszközt: a csütörtöki kereskedésben a jen négyhavi mélypontra süllyedt a dollárral szemben.
Szöulban a Kospi 0,55 százalékos napi erősödéssel, 1924,50 ponton végzett. A kereskedők megelégedéssel nyugtázták, hogy a világ ötödik legnagyobb autógyártója, a Hyundai a várakozásoknál jobb harmadik negyedévi eredményeket jelentett. A Hyundai papírjai 3,9 százalékkal, a Samsung Electronics 1,7 százalékkal drágultak csütörtökön.
Kínában a Shanghai Composite mutató 0,34 százalékos csökkenéssel állt a kereskedés vége előtt nem sokkal. A hongkongi HSI nem változott, 21 ezer 753 ponton állt közép-európai idő szerint fél nyolc körül. Ugyanekkor Mumbaiban a Sensitive mutató 0,28 százalékos napi erősödéssel, 18 ezer 761,82 ponton állt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


