Tőzsde
Indexemelkedés Ázsiában - Tokió: +2,0 százalék
Az amerikai és kínai makrogazdasági adatoknak köszönhetően világszerte javuló tőzsdei befektetői hangulat Ázsiában is emelte a részvényindexeket csütörtökön.
2012.10.18 09:21MTITokióban az árfolyamok emelkedéséhez hozzájárult a jen exportorientált vállalatok számára kedvező gyengülése, valamint a japán jegybanktól várt újabb monetáris enyhítés.
Tokióban a tőzsde vezető részvényeinek árfolyamát követő Nikkei225 index 176,31 ponttal, 2,00 százalékkal három hetes csúcsra, 8982,86 pontra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index pedig 12,51 ponttal, 1,69 százalékkal, 752,30 pontra emelkedett.
Csütörtökön a tokiói indexek a negyedik egymást követő napot zárták nyereséggel. A tőzsdén képviselt mind a 33 gazdasági ágazat alindexe erősödött. A legnagyobb nyereséget a színesfém feldolgozó vállalatok, a nagykereskedelmi vállalatok és az autógyártók érték el.
A kínai gazdaság év végi fellendülésének kilátására a kínai piacnak leginkább kitett 50 legnagyobb japán vállalat részvényének árfolyamát követő Nikkei China 50 index 2,5 százalékkal emelkedett. A hét eleje óta az index már 6,2 százalékkal erősödött.
A Honda motor 4 százalékkal, a Toyota Motor 2,5 százalékkal erősödött.
A szöuli tőzsde Kospi indexe 3,97 ponttal, 0,20 százalékkal 1959,12 pontra emelkedett. A Samsung Electronics 0,07 százalékkal, az LG Electronics 2,7 százalékkal erősödött. Az emelkedő világpiaci olajárak erősítették a dél-koreai olajipari cégek részvényét: az SK Innovation 2,83 százalékkal, az S-Oil 2,49 százalékkal erősödött. A Hyundai Engineering & Construction építőipari vállalat részvénye 2,61 százalékkal javult.
A tokiói és a szöuli tőzsdék zárásakor az ázsiai tőzsdeindexek nyereséget mutattak: a hongkongi Hang Seng 0,82, a sanghaji Composite 1,21, a sencseni Composite 1,65, a tajvani Weighted 0,01, a szingapúri Straits index 0,44, a Kuala Lumpur-i KLCI index 0,17, a jakartai Composite pedig 0,30 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06