Tőzsde
New York: erősödés zárás előtt két órával
Egy százalék körüli pluszt jeleztek a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a keddi kereskedés vége előtt mintegy két órával.
2012.10.16 20:20MTIKözép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,92 százalék emelkedéssel 13.547,83 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,06 százalékkal 3.096,80 pontra erősödött, az S&P 500-as mutató 0,98 százalékkal 1.454,19 pontra nőtt.
Az erősödéshez részben a Goldman Sachs és a Johnson & Johnson vártnál kedvezőbb negyedéves adatai járultak hozzá, amelyek a háttérbe szorították azokat a félelmeket, hogy a lassuló globális gazdaságnövekedés kedvezőtlenül befolyásolta a vállalati nyereségek alakulását. Ezen felül a DJIA-tag Johnson & Johnson, valamint a UnitedHealth Group, a legnagyobb amerikai egészségbiztosító feljavította idei nyereség-előrejelzését, a Goldman Sachs pedig emelte az osztalékot.
Csaknem egy százalékkal emelkedett a Citigroup árfolyama, miután a harmadik legnagyobb amerikai bank vezérigazgatója kedden váratlanul lemondott, helyére a pénzintézet európai, közel-keleti és afrikai divíziójának a vezetője került.
Kedden közölt adatok szerint az Egyesült Államokban gyorsult szeptemberben az éves infláció, szerényen, de a vártnál nagyobb mértékben nőtt a szeptemberi ipari termelés, az amerikai lakásépítők bizalmát jelző mutató több mint hatéves csúcsra emelkedett októberben.
Tőzsdezárás előtt két órával a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 13 cent csökkenéssel 91,72 dolláron állt.
Közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 0,77 százalékkal 1,3047 dollárra erősödött a hétfő késő esti 1,2946 dollárról. A dollár árfolyama a hétfői 78,60 jenről 78,85 jenre emelkedett (+0,27 százalék).
Ugyanekkor a decemberi jegyzésű aranyár 8,5 dollár (0,49 százalék) emelkedéssel 1.746,1 dolláron állt unciánként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06