Tőzsde
Emelkedéssel nyithatnak az európai börzék
Emelkedhetnek a vezető európai tőzsdeindexek kedden nyitáskor a hétfői csökkenés után, elsősorban a kínai gazdaságösztönző lépéseknek köszönhetően.
2012.10.09 08:15MTIA kínai központi bank 265 milliárd jüan, hozzávetőleg 42 milliárd dollár értékű kötvényvásárlási programot jelentett be kedden, és bejelentés várható nagy infrastrukturális projektről is. Mindamellett a befektetők aggasztónak találják, hogy az IMF április óta másodszor csökkentette az idei világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.
Az európai nyitás előtt mintegy másfél órával piaci szakértők a határidős jegyzések alapján arra számítanak, hogy az FTSE-100, a DAX-30 és a CAC-40 egyaránt 0,3 százalékkal emelkedik.
Hétfőn a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,92 százalékos napi csökkenéssel 1101,47 ponton zárt. Az FTSE-100 0,50 százalékkal 5841 pontra, a DAX-30 1,44 százalékkal 7291 pontra, a CAC-40 1,46 százalékkal 3406 pontra csökkent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


