Mínusz 2,5 százalék
Csökkent a BUX a héten
A BUX 2,5 százalékkal, míg a forgalom egyharmadával esett a héten a Budapesti Értéktőzsdén.
2012.09.23 07:37MTIMár hétfőn csökkenéssel zárt a BUX. Az elemzők szerint a befektetők még értékelték az előző hét eseményeit. Kedden is tovább esett a magyar részvényindex. A szakértők szerint az árfolyamok alakulását kedden nem befolyásolták különösebb hírek, hanem a piac természetéből adódóan indult el a csökkenés. A szerdai további esésre azt a magyarázatot adták az elemzők, hogy korrekciós szakaszhoz ért a BÉT, miután a fejlett piacokhoz képest gyengébben teljesítettek a fejlődő piacok, és a magyar börze is alulteljesített.
Viszont úgy vélték, a hét második felében emelkedhet a BUX. Csütörtökön a további esésre úgy reagáltak a szakértők, hogy olyan nemzetközi vagy hazai hírek nem érkeztek, amelyek érdemben megmozgatták volna a piacokat. A csökkenést ezért korrekciónak tartották az elmúlt időszak jelentősebb erősödése után. A hét utolsó munkanapján is enyhén esett a BUX. Az elemzők megjegyezték, hogy a nyugat-európai börzék annyival emelkedtek, amennyivel a magyar csökkent. A BUX fordított reagálását annak tulajdonították, hogy a Mol nagyobbat esett amiatt, hogy az OTP-be vitték át a pénzüket a befektetők.
A BÉT részvényindexe, a BUX egy hét alatt 475,19 ponttal, 2,49 százalékkal esett, 18.637,15 ponton zárta a hetet. A forgalom is esett az előző heti emelkedés után, 45,17 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző heti 66,09 milliárd forint után. Az OTP egy hét alatt 5,5 százalékkal, 222 forinttal esett, 3.866 forinton zárt pénteken. A Mol árfolyama 3,8 százalékkal, 125 forinttal, 18.315 forintra gyengült.
A Magyar Telekom 2,1 százalékkal, 9 forinttal erősödött, 428 forintra nőtt az árfolyama. A gyógyszeripari részvények közül a Richter 0,5 százalékkal, 215 forinttal erősödött, 39.525 forinton fejezte be a hetet. Az Egis árfolyama 0,6 százalékkal, 116 forinttal 17.766 forintra nőtt. A kis- és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 8 ponttal, 0,7 százalékkal 1102,60 pontra emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06