Üzemanyagok, fűtőolaj...
Felgyorsult az infláció Németországban (is)
Németországban éves szinten 2,1 százalékra gyorsult az infláció augusztusban a júliusi 1,7 százalékról - közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal.
2012.09.12 14:48MTIJúliushoz képest 0,4 százalékkal emelkedtek az árak.
A korábban prognosztizáltnál nagyobb infláció az üzemanyagok és a fűtőolaj erőteljes drágulásának tudható be. Az energiaárak összességében 7,6 százalékkal emelkedtek egy év alatt, ezen belül a fűtőolaj ára 13,5 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 9,4 százalékkal szökött fel. Ugyanakkor a tejtermékek ára csökkent, a vaj például egynegyedével olcsóbb volt augusztusban, mint egy évvel korábban.
A 2,1 százalékos rátával a német infláció április óta először ismét túllépte az Európai Központi Bank (EKB) riasztási küszöbét. Az EKB a 2 százalék alatti inflációs rátát tekinti az árstabilitás kritériumának.
Elemzők szerint tartani lehet tőle, hogy az infláció a következő hónapokban is makacsul 2 százalék fölött marad, nemcsak a magas energiaárak, hanem az emelkedő bérek miatt is. A munkanélküliség csökken, ezzel párhuzamosan nő a szakszervezetek tárgyalóereje, amelyek így jelentős béremelést tudnak kiharcolni.
Néhány közgazdász úgy véli, hogy inflációs hatása lesz az Európai Központi Bank (EKB) politikájának is. Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza, az EKB kötvényvásárlási programjának esküdt ellensége szerint a válságországok állampapírjainak korlátlan felvásárlása "lépés egy olasz valutaunió felé, ahol rugalmatlanok a struktúrák, gyenge a növekedés, magas az infláció és gyenge az euró".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


