JVSZ-konferencia
Király Júlia: gazdaságpolitikai fordulatra van szükség
A költségvetés kamatkiadásainak csökkenéséhez az országkockázati felárnak kell mérséklődnie, amihez gazdaságpolitikai fordulatra van szükség; erre az IMF/EU-val kötött megállapodás tenné rá a pecsétet.
2012.09.10 15:54MTIHozzátette, az államadósság mérsékléséhez magas elsődleges egyenleg kell a költségvetésben.
Kiemelte, az idén jóval 5 százalék fölött lesz az infláció. A jövő évi prognózist még számolják az MNB szakértői, de az is a három százalékos inflációs cél fölött lesz - fejtette ki.
Az MNB alelnöke elmondta: bár mind az EU-ban, mind az eurózónában recesszió van, lassul a kereslet, a jegybank szakértői Magyarországon jövőre szerény növekedéssel számolnak, a belföldi fogyasztásban azonban radikális változás nem lesz az ideihez képest.
Király Júlia szerint 2013-ban továbbra is a nettó export lesz a hazai gazdaság motorja, a mostani bizonytalan környezetben azonban a beruházások bővülésére nem lehet számítani.
Az MNB alelnöke úgy vélte: a vállalati hitelezésben nem lesz jelentős változás az idén, gond az, hogy a nem teljesítő vállalati hitelek aránya a teljes vállalati hitelállományhoz képest megközelíti a 20 százalékot. Jövőre erősödő inflációs nyomást vár a magyar gazdaságban az alelnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


