Tőzsde
New York: vegyes árfolyammozgás zárás előtt két órával
Vegyesen alakultak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn a zárás előtt mintegy két órával.
2012.08.27 20:45MTIKözép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,04 százalékos mínuszba csúszott, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója viszont 0,20 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,17 százalékos erősödést jelzett.
A forgalom lanyha volt. Világos irányzat kialakulását kereskedők csak Ben Bernanke pénteki beszédétől várnak. A Fed elnöke a világ vezető jegybankjainak a Wyoming állambeli Jackson Hole-ban tartott szokásos éves értekezletén szólal fel. Több elemző Bernanke mondanivalójának felvezetését látja a Chicago Federal Reserve Bank elnökének, Charles Evansnak a megállapításaiban. Evans szerint a Fednek azonnal el kellene kezdenie a monetáris ösztönzés új fordulóját, és addig kellene kötvényvásárlással pénzt pumpálnia a gazdaságba, amíg nem csökken tartósan a munkanélküliség.
A kereskedés sztárja az Apple volt, amely szabadalmi pert nyert a Samsung ellen. A társaság papírja 2,1 százalékkal, 676,71 dollárra emelkedett. A vállalat piaci tőkeértéke világrekordot döntött, elérte a 633 milliárd dollárt. A per másik két nyertese közvetve a Nokia és a Microsoft volt, amelyeknek elemzők szerint a legnagyobb esélyük van rá, hogy hasznot húzzanak a Samsungot ért csapásból. A Nokiának a New York-i tőzsdére bevezetett papírjai 8,8 százalékkal drágultak.
Pénteken erősödéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói.
A DJIA 0,77 százalékkal 13.157,97 pontra ugrott, az S&P 500-as mutató 0,64 százalékkal erősödött, és 1.411,12 ponton fejezte be a napot, a Nasdaq Composite 0,54 százalékkal 3.069,79 pontra emelkedett.
Hétfő este a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 95,06 dolláron állt, 1,1 százalékkal csökkent. Az északi-tengeri Brent minőség hordója 112 dollárba került, 0,8 százalékkal lett olcsóbb. Az olaj a nap elején drágult, majd ideges hangulatban lemorzsolódott az ára. Az Isaac trópusi vihar miatt több nagy amerikai finomítót átmenetileg leállítottak, és emiatt csökken az olajkereslet.
Az eurót 1,2511 dolláron jegyezték, gyakorlatilag nem változott az árfolyama.
Az arany unciája (31,104 gramm) decemberi lejáratra 1.675,40 dollárba került, 0,2 százalékkal drágult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


