Alacsonyabb mint a tavalyi
Állami Nyomda: 341 millió forint a mérleg szerinti eredmény
Az Állami Nyomda (ÁNY) Nyrt. 2012 első félévében 341 millió forint konszolidált mérleg szerinti eredményt ért el, ami 111 millió forinttal, 25 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában.
2012.08.13 19:31MTIA társaság hétfőn közzétett féléves jelentése szerint az árbevétel 8,6 milliárd forint volt az első félévben, 1 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A jelentés kiemeli: csökkent a hazai nyomtatványgyártás és a hagyományos nyomdatermékek forgalma, ezt a társaság biztonsági termékek és kártyák gyártásával tudta ellensúlyozni. Ez pozitívan befolyásolta az eredményességet annak ellenére, hogy a pásztói telephely átcsoportosítása, racionalizálása miatt felmerülő egyszeri költségek jelentős részét és a kötelező bérkompenzációt, béremelést is elszámolták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


