Index
Gyengüléssel indult a hét az ázsiai tőzsdéken
Az ázsiai tőzsdeindexek többsége gyengült hétfőn a kínai külkereskedelmi adatok nyomán erősödő gazdasági növekedési aggodalmak miatt.
2012.08.13 09:02MTIAz április-júniusi negyedévben a várt 0,6 százalékos növekedés helyett mindössze 0,3 százalékos növekedést mutató japán GDP-adat ugyanakkor nem hagyott mély nyomot a tőzsdei árfolyamokon. A tőzsde vezető részvényeinek árfolyamát követő Nikkei 225 index 6,29 ponttal, 0,07 százalékkal 8885,15 pontra csökkent, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index viszont 0,16 ponttal, 0,02 százalékkal 746,95 pontra emelkedett.
Az erősödő részvények csoportját a biztosítási, a kiskereskedelmi és precíziós gépgyártó ágazatok papírjai vezették, a vesztesek csoportjának élére pedig a tengerhajózási, az olaj- és szénipari, valamint az építőipari ágazatok képviselői kerültek.
A Nikkei index pozitív és negatív értékek között ingadozott nap közben szűk mozgási sávon belül.
A szöuli tőzsde ötnapos emelkedési szakaszt zárt le veszteséggel hétfőn. A Kospi index 13,96 ponttal, 0,72 százalékkal 1932,44 pontra esett.
A legnagyobb veszteségeket a tőzsde vezető papírjai szenvedték el. A Samsung Electronics például 1,71 százalékkal, az LG Electronics pedig 2,65 százalékkal esett.
A tokiói és a szöuli tőzsdék zárásakor a hongkongi Hang Seng index 0,37 százalék, a sanghaji Composite index 0,94 százalék, a sencseni Composite index 1,27 százalék veszteséget mutatott, miközben a szingapúri Straits index 0,19 százalékkal, a Kuala Lumpur-i KLCI index 0,14 százalékkal emelkedett, a jakartai Composite index pedig 0,15 százalékkal gyengült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


