Külföldi méhészek is ott voltak
Méhésztalálkozó volt Jászberényben
Magyarok mellett japán, olasz, szlovén, szlovák és román méhészek, illetve méhészeti termék- és eszközgyártók részvételével tartottak nemzetközi mézvásárt és találkozót szombaton Jászberényben.
2012.08.04 22:29MTIA szakma egyik legrangosabb honi rendezvényén érdeklődőként, alkalmi vásárlóként több ezren fordultak meg a nap folyamán. Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára megnyitójában többek között arról beszélt, hogy a tárca az agráriumban betöltött fontos szerepük miatt megkülönböztetett figyelmet fordít a méhészek tevékenységének támogatására.
Ennek szellemében működik immár második éve a méhészeti nemzeti program, amely mintegy 15 célprogramot foglal magában, az ismeretterjesztéstől az oktatásig, a védekezéstől az eszközvásárlásig, a szaktanácsadói hálózattól a kutatásig. Hangsúlyozta: a minisztérium a szakma és az egészséges élelmiszerek védelme érdekében mindent megtesz azért is, hogy a hígított és hamis mézet eladni szándékozókat kiszűrjék, és termékeiktől megvédjék a fogyasztókat. A rendezvény elméleti részében a hazai méhészet helyzetéről, a legfrissebb mézpiaci információkról kaptak áttekintést az érdeklődők.
Egészség és szépség a kaptárból mottóval a méhek és a méz gyógyító erejéről, az apiterápiáról tartottak ismertetőt, és megszervezték az önállóan is méhészkedő hölgyek találkozóját. A jászberényi méhészeti seregszemle 25. évfordulója alkalmából fotó- és cikkgyűjtemény-kiállítás nyílt.
Látható volt többek között egy élő méhcsalád kezelésének technikája, valamint a méhészek füstölgőgyújtó és keretszegező versenye. Idén is megválasztották - ezúttal hat jelölt közül - a mézkirálynőt, a címre pályázó hölgyeknek a méhészkedés abc-jéről is számot kellett adniuk. A győztes egy éven keresztül képviselheti a magyar méhésztársadalmat a különböző gazdasági és kulturális rendezvényeken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


