A nyitás iránya kétséges
BÉT-elemzők: bizonytalanság és minimális mozgás várható
Nem számítanak nagy árfolyammozgásokra szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemzők, de a nyitás irányáról megoszlanak a vélemények.
2012.07.18 09:04MTIRácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint felemás a hangulat. A tengerentúli piacok kedden emelkedtek zárásra, de Ázsiában esés volt - mondta. Az elemző szerint kedden is bizonytalanság uralta a piacot. Arra számít, hogy a szerdai kereskedés során szűk sávban fog mozogni a BUX. Enyhe mínuszos nyitást, nap közben pedig plusz-mínusz fél százalékos mozgást valószínűsít. Német Sándor, a BudaCash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese az amerikai pozitív hangulatot emelte ki.
A szakember enyhe, 0,5 százalék körüli pozitív nyitásra, majd nulla és 1 százalék közötti pozitív zárásra számít. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,39 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 17.275,91 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül az OTP csökkent az előző napi záráshoz képest. A Mol 310 forinttal, 1,89 százalékkal 16.700 forintra erősödött, 893,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 80 forinttal, 2,27 százalékkal 3.452 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,86 százalékkal 439 forintra nőtt, forgalma 291,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 145 forinttal, 0,39 százalékkal 37.000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 182,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 387,7 millió forintos forgalomban 100 forinttal, 0,64 százalékkal 15.800 forintra drágult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


