58 millió forintból valósult meg
Új piacközpont nyílt Szabadszálláson
Új piacközpont nyílt Szabadszálláson; az új árusítóhelyet Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára adta át.
2012.06.30 13:25MTIA Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a beruházás mintegy 58 millió forintból valósult meg. Az új központnak köszönhetően a környékbeli tanyasi gazdák állandó helyszínt kapnak terményeik árusítására. Hozzátették: a termelők korábban csak ideiglenesen kijelölt területen árusíthattak, a városnak ugyanis nem volt engedélyezett piacterülete.
A megújult piac létrehozása a 2011-es Tanyafejlesztési Programnak köszönhetően valósulhatott meg, amelynek keretében Szabadszállás Város Önkormányzata közel 50 millió forintos támogatást kapott, amelyet kiegészítve nagyjából 58 millió forintos fejlesztést hajtottak végre. Budai Gyula az átadáson elmondta, hogy a Tanyafejlesztési Program 2011-ben egymilliárd forintos keretösszeggel indult, idén már 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, 2013-ban pedig kétmilliárd forintot kaphatnak a tanyákon élők. A beruházás során fedett árusítóhelyeket, faszerkezetű standokat, raktárépületet, parkolókat, akadálymentes parkolókat, továbbá kerékpártárolókat alakítottak - ki írta a tárca.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


