Harminc új munkahelyet teremt
Átadták az új termálfürdőt Balmazújvárosban
Átadták az 1,2 milliárd forintból épült új termál- és gyógyfürdőt pénteken Balmazújvárosban; a 460 millió forint uniós forrás bevonásával megvalósult, 3500 négyzetméteres fedett komplexum 30 új munkahelyet teremt.
2012.06.29 17:42MTITiba István (Fidesz-KDNP) polgármester az átadáskor elmondta: a fürdőfejlesztés az elmúlt 30 év legnagyobb beruházása volt Balmazújvárosban. A központ megnyitását fordulópontnak nevezte a város életében, hiszen számos olyan gyógyászati szolgáltatás is biztosított lesz a városban, amelyekért eddig máshova kellett utazni. A beruházáshoz szükséges önrészt a város kötvénykibocsátásból fedezte. Az egyik legfontosabb szempont a fenntartható üzemeltetés volt, így a komplexum fűtését egy újonnan fúrt termálkút segítségével oldják meg.
Ennek a vize már gyógyvízzé nyilvánítási eljárás alatt van, de több önkormányzati épület energiaellátását is a kútra telepített áramtermelő berendezéssel kívánják megoldani - jelezte Tiba István. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára hangsúlyozta, Balmazújváros ezzel belépett a termálvízre épülő idegenforgalmi piacra. A Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő fejlesztésére 2008-ban pályázott az önkormányzat, a munkálatok 2010-ben kezdődtek meg. Összesen négy új fedett medence épült meg, infra-, bio- és finnszaunás, valamint gőzkabinnal rendelkező blokkot alakítottak ki, illetve létrehoztak egy gyógyászati részleget, ahol orvosi rendelő, elektroterápia és gyógytornaterem kapott helyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


