Hulladékvágó és -tömörítő berendezés
Fémipari fejlesztés Hevesen, 300 millió forintos beruházással
Csúcstechnológiájú fémhulladékvágó és -tömörítő berendezést helyezett üzembe mintegy 292 millió forint ráfordításával Hevesen a fémhulladékok feldolgozásával foglalkozó METALIUM 2003 Kft.
2012.06.28 17:57MTIA beruházást 100 millió forinttal támogatja az Új Széchenyi Terv a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. A fejlesztés során emelőtargoncákat és új konténereket is üzembe helyeznek a cégnél - közölte Zobolyák János, a társaság projektmenedzsere. A projekt lehetővé teszi a foglalkoztatási gondokkal küszködő dél-hevesi térségben a társaságnál meglévő 18 munkahely fenntartását - tette hozzá. Elmondta: a METALIUM 2003 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. fő tevékenysége a fémhulladék felvásárlása, szelektálása és feldolgozása.
A kisebb mennyiségben beérkező színesfémhulladékokat fajtánként konténerekbe válogatják. A vas és acél hulladékokat a válogatás után az ipar számára hasznosítható méretre darabolják, bálázzák, ollózzák fémbálázó, ollózógép, illetve hagyományos oxigénes lángvágó készülék segítségével. A munkaszerződéssel 15-20 dolgozót foglalkoztat a társaság, ám szezonális jelleggel további 10-15 munkást alkalmaznak munkavállalói kiskönyvvel.
A projekt során beszerzett fémhulladékvágó a bádoghulladék előtömörítésére és összezúzására szolgál, valamint fémipari nyersanyag, karosszéria darabok, illetve minden könnyű és középnehéz hulladék tömörítésére képes. Lehetővé válik például sínek darabolása és összetörése is. A beruházás része volt egy diesel üzemű homlokvillás emelő targonca beszerzése is. Az eszközt környezetbarát meghajtómotor, alacsony zajszint, nagy stabilitás és minimális karbantartási igény jellemzi - ismertette a projektelemeket Zobolyák János. A belföldi magánszemélyek által működtetett társaság 2011. évi árbevétele meghaladta a 6 milliárd forint - mondta a projektmenedzser.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


